Oktatók


Terbe Rita

2000-ben végeztem a BME (Budapesti Műszaki Egyetem) Építészmérnöki karán. Azóta tervező építészként dolgozom. Főbb munkáim: pécsi Kodály Központ belsőépítészeti tervezése, Népliget Center Irodaház építészeti tervezése. Ez utóbbiért kollégáimmal együtt 2010-ben Pro Architectura díjat kaptunk. 2002-2005 között a BME Doktori Iskolájának hallgatója voltam, ahol 2007-ben abszolutóriumot szereztem. 2004-2006 között elvégeztem az ÉME, Mesteriskoláját (XVIII. Ciklus). BME Építészmérnöki karán oktató, valamint 2011 óta GYIK Műhelyben csoportvezető oktató vagyok.



Tettamanti Ádám

2014-ben végeztem a Képzőművészeti Egyetemen. Főként festészettel és rajzolással foglalkozom, bár eredetileg képgrafikus szakon diplomáztam. Már az egyetem alatt részt vettem több gyerekeknek tartott alkotótáborban oktatóként, majd elvégeztem a képzőművész-tanár szakot is. A vizuális művészet mellett zenével is foglalkozom. Számomra az alkotás jelenti az elsődleges utat a világ megismerése, megértése, és megélése felé. Ennek a szemléletnek a közvetítése pedig egy felelősségteljes, gyönyörű kihívás.



Eplényi Anna

Tájépítész-mérnök, rajztanár, 2 kislány elfoglalt édesanyja vagyok. 17 éve tanítok a Műhelyben, jelenleg mint annak vezetője szervezkedem. A Kós Károly Ének-zenetagozatos Általános Iskolában végeztem, ahol Sinkó István volt rajztanárom, ezalatt kezdtem diákként járni a GYIK-ba. A BCE Tájépítészeti Karán szereztem tájépítész-mérnöki diplomát 2005-ben (MSc), ezzel párhuzamos a Szegedi Tudományegyetem Rajz – Művészettörténet szakán pedig rajztanári végzettséget 2006-ban (BA). 2013-ban doktoráltam a Kalotaszegi Tájkarakter leírásából. Jelenleg a SZIE Kertművészeti Tanszékén adjunktusként szabadkézi rajzot, kerttörténetet, tájképfestészet-történetet, természeti geometriát, szobrászati modulokat és környezetpszichológiát tanítok magyar és angol nyelven, de mint vendég óraadó a BME, DE, és MOME-n, és több nemzetközi egyetemen is tanítottam korábban (Sheffield, Bécs, Jelgava, Tartu). A GYIK-módszertant kiterjesztem kreatív tájépítészeti óráimba és e két korosztály kölcsönösen inspirálja bennem egymást. A GYIK-módszertan témában egy tucat szakmai cikk és két könyv társszerzője (Jártamban-Kertemben és TÁJ-TÉR-TÁR).



Czenthe Kata

Tájrendező és kertépítő mérnökként főként egyedi fajátszóterek tervezésével foglalkozom, a Gyik Műhelyben való oktatást pedig sok éve az egyik legkedvesebb mellék-elfoglaltságomnak tekintem, ahol pedagógus énem találkozhat a kreatív alkotóművész énemmel és különleges gyermek-alkotásokban formát ölthet.
2016 óta vezetjük önálló foglalkozás-sorozatunkat festőművész kollégámmal, Tettamanti Ádámmal, ahol korszakokon és technikákon átívelő izgalmas tematikákkal kísérletezünk..
Egész gyermekkorom a GYIK Műhely szemléletében telt el, és belém ivódott valami abból az ősi alkotó erőből, ami szükséges ahhoz, hogy a gyermekeknek szívvel-lélekkel át tudjunk adni valamit abból a csodából, amivel a való életben, átlagos környezetben soha nem találkoznának.
Hiszem, hogy minden gyermekben életkortól, szociális és társadalmi helyzettől teljesen függetlenül benne van az alkotás vágya, s legfőbb szándékom ezt az alkotói vágyat elősegíteni, napvilágra hozni csodaszép alkotásokban.



Poór Dorottya

Poór Dorottya vagyok, képzőművész.
2017-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Főként kollaboratív, részvételen alapuló művészeti projektekben dolgozok, ezek a csoportos tapasztalatok alapozták meg a pedagógiai érdeklődésemet is. Az Átváltozó Egyesület tagja és a Tócsa tábor egyik szervezője vagyok. 2019-ben a Közért nevű alternatív pedagógiai és segítő csoport tagjaként dolgoztam középiskolásokkal is.



Varga Virág

Varga Virág vagyok, festőművész és művésztanár, az Artus Stúdió tagja, 2014 óta a GYIK Műhely tanára. Rajz tanári és angol szakos bölcsészdiploma megszerzése után 2008-ban diplomáztam a Nápolyi Képzőművészeti Akadémia festő szakán. A gyerekekkel közös alkotómunka alapját saját képzőművészeti tapasztalataim adják. A vizualitás, a látás, a különféle anyagokkal való kísérletezés (verbalitáson innen és túl) jó eszköz a világ, magunk és gondolkodásunk megértéséhez, vagy épp az érthetetlenség elfogadásához, új utak kutatásához. A gyerekek minden életkorban teljes értékű alkotótársak ebben a folyamatban, ha jól figyelünk, újra és újra megtanulhatunk tőlük játszani.



Kovács Réka

Kovács Réka vagyok, festő szakon végeztem a Képzőművészeti Egyetemen és ugyan itt szereztem meg a művésztanári diplomámat is. Ezt megelőzően a Szegedi Tudományegyetem rajz-média szakát végeztem el. Tanítottam alapfokú művészeti iskolában, tartottam művészeti táborokat, a Gyik Műhelyben pedig 2018 óta vezetek ovis és kisiskolás csoportokat Varga Virággal, ahol a művészet nyelvén kapcsolódva bátorítunk, nevetünk, figyelünk és tanulunk egymástól. Mindeközben három kisgyermek édesanyja is vagyok.



Filó Vera

Filó Veronika vagyok, a Képzőművészeti Egyetem doktorandusza, képzőművész, grafikus, ikonfestő. Korábban drámákat írtam, és képregényeket rajzoltam, munkámat tekintve kiadványokat és könyveket tördeltem, illusztráltam, és terveztem. 2013-ban fordult érdeklődésem a mesék világa felé, melyektől egyenes út vezetett (végre) a gyerekekhez. A legkülönfélébb helyeken kezdtem mesélni, és már nemcsak mint  grafikus, hanem mint foglalkozásvezető is részt vettem többek között a Gyerekszem Művészeti Egyesület küldetésében, és több más projektben. 

A GyIK-Műhely munkájába 2015-ben kapcsolódtam be - ahová középső gyerekem 2010 óta járt :) Ahogy őt - és később a másik két gyerekemet -, úgy engem is teljes mélységében elvarázsolt a tér, a rengeteg anyag, az illat, amit itt találtam: nyugalom, kihívás, szabadság, valami időtlenség... A varázs a mai napig tart, és remélem még sok kisgyereknek (és nagy gyereknek is) meg tudom mutatni.



Melykó Richárd

Egerben végeztem grafikusként 2014-ben és 2022-ben pedig lediplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán, média-művészként. 2019 óta tagja vagyok a GYIK Műhelynek. Művészetemet elsősorban a mozgás-performansz, az öko-performansz és a videó-performansz műfajai jellemzik. Tagja vagyok a haimey művészeti duónak, Illés Haibo, díszlet- és bábtervezővel 2020 óta. Munkásságunk az utóbbi időben a posztdramatikus színház felé vette az irányt. A GYIK Műhelyben időnként performatív alkotói módszereket is alkalmazok, közösségileg a gyerekekkel.



Vereczkey Szilvia

Ferenczy Noémi-díjas textilművész, képzőművész tanár

Szabadúszó textilművészként dolgozom több évtizede. Autonóm  textilek, és egyedi öltözék kiegészítők tervezésével, és kivitelezésével egyaránt foglalkozom.  
20 évig tanítottam a "Kisképző" Textil Szakán, ragyogó, tehetséges gyerekeket tanítottunk tanártársaimmal a textiltervezés alapjaira, legfontosabb ágaira, felkészítve tanítványainkat a különböző művészeti egyetemi felvételijükre.
Most, hogy "szabad lettem", szeretném kipróbálni magam egy számomra teljesen új korosztályban Terbe Rita építész társam segítőjeként, reményeim szerint hasznos, inspiráló társaként.
Unokám, Andris egyidős azzal a korosztállyal, akiket tanítani fogok ebben az évben, így nagy izgalommal várom az elkövetkezendő hónapokat. Ezzel párhuzamosan várom a  Ritával közösen előkészített,  későbbiekben  megszületendő gyermekmunkákat.
Remélem, ennek a számomra új korcsoportnak a tanítása, foglalkoztatása legalább akkora öröm lesz számomra, mint az eddigi művésztanári munkám során tapasztalt öröm érzése volt a Kisképzőben, a személyes korrektúráink alkalmával.  



Schmidt Gertrúd

Schmidt Gertrúd vagyok, textiltervező iparművész, vizuális nevelés-környezetkultúra szakos pedagógus, 17 évig a LARK vizuális angol komplex nyelvtanítási program művészeti vezetője. A program módszertanának kialakításában jelentős szerepet játszott a GYIK-Műhely, ahol 2004 óta tanítok. Szavakban nehéz kifejezni azt a különleges kapcsolatot, melyet a műhelyben a gyerekekkel minden alkalommal megteremtünk. Puha falsarkokat emelünk, festődik, fonódik, csomózódik együtt a gondolat, a gesztus, a pillanat, egy nyom maradványa, egy technika felfedezése. Mindezek együtt titkosan gyógyítók, szerények, igazságokban erősítők: az alkotás örömét adják.



Szentandrási Dóra

Szentandrási Dóra, építész. 2011-ben indítottuk Terbe Ritával térlátás fejlesztő csoportunkat. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek térbeli kreatív gondolkodását fejlesszük, kiegészítve ezzel az óvodai, iskolai vizuális nevelést. Elkészítettem a UART Alkotó dobozt, hogy a programunk minél több gyerekhez eljuthasson. Jelenleg online térlátás fejlesztő módszertan kidolgozásával foglalkozom..



Menyhért Juci

2018-ban végeztem a Kisképzőn grafikusként, 2021-ben diplomáztam a Képző művészet-elmélet szakán. A GYIK Műhely munkájához 2019-ben kapcsolódtam, 2021-től részt vettem a szentendrei műhely kezdő csapatában. A GYIK mellett művészeti témákban publikálok, rajzot tanítok a Kincskereső iskolában és a Kesztyűgyár Galéria munkatársa vagyok. Fontosnak tartom az élmény- és folyamatalapú kreatív gyakorlatokat, a mese és a játék erejét, a részvételiséget és a közösségek megmozgatását, valamint a különböző művészeti területek összehangolását.