"A GYIK-MŰHELY HÁROM TÉRBELI LÉPTÉKÉNEK KÖRNYEZETPSZICHOLÓGIAI JELLEMZÉSE"

Készítette Eplényi Anna, a Dúll Andrea által vezetett Környezetpszichológia c. tantárgy keretein belül (BME Építészmérnöki Kar - Doktori Képzésében vendéghallgatóként, 2006/2007.-es tanév, őszi félév) - RÉSZLET

Az alábbi képsor és a szövegrészlet a GYIK-MŰHELY páratlan atmoszféráját kívánja átadni.A kreatív alkotásra tökéletes helyszín szinte "Védjegye" a műhelynek. Ennek inspirációja szinte minden nap új látásmóddal, új élményekkel tölt fel bennünket, enélkül több alkotás sem jöhetett volna létre!

A GYIK-Műhelyhez vezető utat és magát a helyiséget az alábbiakban három „léptékben” vizsgálom. Az első kettő szintaktikus szempontból vizsgálja a helyszínt: a városon és a váron belüli elhelyezkedését, majd a Nemzeti Galérián belüli helyzetét elemzi, míg a harmadik szorosabban véve magát az alkotó-teret és annak kisebb helyiségeit mutatja be.

1. „Út a Galériáig”

A GYIK-Műhely a Budai Várban, azon belül a Palota épületének harmadik emeletén található (1.kép). Ez talán fővárosunk egyik legkülönlegesebb helyszíne. Ritkán és általában csak különleges okokból látogatják a családok. A városlakók számára különleges érzelmi töltéssel bír: méltóságteljes, tiszteletet-követelő és történeti múltú városrész. A Palota épülete felé sétálva a város egyik legszebb panorámája tárul szemünk elé, mintha magunk mögött hagyva a hétköznapi, szürke poros utcákat egy tiszta magaslatra, hegycsúcsra érkeznénk. Sok szülő a város távoli pontjáról hozza ide gyermekét, mert már önmagában is fontosnak és jónak tartja azt, hogy a GYIK-Műhely esztétikus környezetben helyezkedik el és külön örül, hogy hétről-hétre a várba látogat. Jómagam több mint ezer alkalommal sétáltam fel ide, és a dacára az időjárás viszontagságainak mire a Galéria épületébe érek, mindig feltöltődöm. Érkezzen valaki akár a lifttel a Széchenyi Könyvtár felől vagy gyalogosan a Várbusztól a helyszín környezeti töltése során már várakozva lép be a Magyar Nemzeti Galéria épületébe, egy mellékbejáraton, a „B”-Portán keresztül. Ez a hétről hétre ismétlődő „út”, amely a GYIK-Műhelyhez vezet a szülők tudatos szorgalmazásával történik. Különleges, nem hétköznapi esemény ez, hogy egy gyermeknek nyílik majd lehetősége a Galéria rejtett tereinek – helyeinek megismerésére.

Itt éri a gyermekeket a második térbeli helyzet, amely érzelmi minőségeivel előkészíti őket a foglalkozásra. Itt már átélik, hogy a Galéria épületében, egy hatalmas múzeumban vannak, melyet majd Ők fedezhetnek fel. A GYIK-Műhelyes szabályoknak megfelelően a gyermeknek a földszinti ruhatárnál kell várakozniuk, ahonnan a szülők majd nem kísérik tovább a Műhelybe. Ehhez a helyhez több rituális tevékenység is kapcsolódik. Csakúgy, mint az otthoni lakókörnyezetben különleges szerepet betöltő előszoba, a ruhatári padok és fotelek és ott kiállított életnagyságú szobor-alkotások megállásra, átlényegülésre késztető szerepet töltenek be. A GYIK-Műhelyes „munkaruhát-festőpólót” itt veszik át a gyerekek, és itt várakoznak egymás és a tanárok érkezésére is. A rendet az őrök és a portások felügyelik, de mindenkit feszült várakozással tölt el, hogy „Mikor lehet már felmenni?” Amikor a tanár-kollégák a gyermekekért mennek érzékelhető az a „készültségben-álló”, várakozással teli környezeti eustressz, amellyel a foglalkozásra, az új kihívásra készülnek. Mivel ez a jelenség főleg az óvodás korosztálynál figyelhető meg, nem lehetséges a minősítők kérése az adott fizikai környezetről, de tapasztalataim azok, hogy a gyermekek odaszaladnak a tanárokhoz és egyetlen kérdésük mindig az: „Ma mit fogunk csinálni?” – ebből az egy mondatból egyértelműen kiderül a munkára való harc-készültségük!

Innen, az üvegajtótól már csak a gyerekek jöhetnek fel a Műhelybe a szülők nélkül. Egyrészt a Galéria biztonsági előírásai miatt, másrészt azért, hogy a gyermekek majd a szülői kontrol alól felszabadulva magukra hagyva alkothassanak. Természetesen a szülőktől való megválás néha nehezen megy, kiváltképp az első alkalommal, ilyen esetben a szülők felkísérik őket a GYIK-Műhelybe, ahol a feszültség hamar elmúlik. Megítélésem szerint idáig történik a környezet érzelmi hatásokat aktiváló folyamatának első szakasza. A környezeti töltés elméletéhez itt kapcsolódhatunk, hiszen más a munka megkezdése előtt kiváltott arousal képessé teszi az alkotás élménykeresésére.

2. „A lifttől a GYIK-Műhelyig”

Az alábbiakban azon helyiségeket kívánom leírni, melyek az épületen belül a GYIK-Műhelyhez vezetnek, mert elhelyezkedése –mint majd alább látjuk–, szemantikus jelentése különleges és egyedülálló magatartási formákat engedélyez. Amikor a gyermekek már a szülőktől elköszönnek, és a tanári felügyelettel felmennek a harmadik emeletre a közösség légköre megváltozik, intimebbé, zártabbá válik. Az eszköz, melyet igénybe veszünk „a világ egyetlen kerek formájú liftje”. A körlift egy kb. 2 méter átmérőjű kerek (henger) alakú tér, melyben 2 egymással szembe helyezett tükör van felszerelve, melyet azonban a kisebbek nem érnek fel. Aki feléri mégis, saját magát végtelenszer láthatja viszont a tükrökben! Ez a különleges észlelési helyzet –ha csak egy percig is tart- mégis különleges helyzeténél fogva maradandó élményt nyújt a gyermekek számára. Introvertált helyzete másrészről abban segít, hogy összefogja-összetartja az addig szaladgáló gyereksereget, és mint maga a kör: zárt (csoport)egységet képez, felkészít a közös munkára.

A liftből kiszállva a Galéria harmadik emeletén találják magukat a gyermekek. Ezen a szinten dolgoznak a kép, -és keretrestaurátorok. Amit e munkából azonnal érzékelhető, hogy restaurátorok műhelyének ajtajai állandóan nyitva állnak, a keretek és képek a folyosón állnak és a folyosón különleges illatok terjengnek. A lifttel szembenálló falon egy éven át állt egy 3 x 5 méteres történeti festmény, mely a gyermekekre –testközelségből megpillantva–, megdöbbentően hatott. Mindez alátámasztja az ott folyó alkotó-munkát. A komoly művészettörténeti értékek védelme végett próbálunk szigorú szabályokat betartatni a gyerekekkel, de sajnos ez nehezen kivitelezhető. Csodával határos módon eddig még nem történt a tárgyakban kár. Ezek a térbeli minőségek a Kaplan által említett 4 környezeti-alapszükséglet közül a felismerést és a bejóslást segítik, mellyel térbeli tájékozódásukat és viselkedéseit megkönnyítik. A gyermekben lejátszódó tér-észlelések ha extrém-környezetként nem is foghatóak fel, mégis a gyermekek által jól ismert és használt hétköznapi helyszínek között mégis szokatlanok.

Ami viszont ez után történik a gyerekekkel az a GYIK-tanárok számára éppoly megmagyarázhatatlan mint a restaurátor kollégák számára, akik minden nap szemtanúi annak, hogy a gyerekek –annak ellenére, hogy mi megkérjük őket, hogy ne így tegyenek–, a liftből kilépve „sprintelnek” egyet a GYIK-Műhely szobájáig. Kivétel nélkül, minden alkalommal –igaz főleg a 10 év alatti korosztály–. A folyosó kb. 50 méter hosszú, márvánnyal kövezett, oldalát kis asztalok szegélyezik és a falon nagy méretű képek vannak kiállítva. A futás a GYIK-Műhely folyosó felénél nyíló bejáratáig bejáratis tart.

A gyermekek aktivációs-érzelmi szintjére az addigi feszült várakozással töltött idő és a foglalkozásra előre berendezett terem azok a tényezők együttesen hatnak. Ez az izgalmi állapot „futás”-formájában jelentkezik és ha el is esnek a gyerekek, futnak tovább, hogy ők érjenek oda elsőként a „tett helyszínére”.

A másik –alternatív–, útvonal melyen megközelíthetjük a harmadik emeletet az egyik mellék-lépcsőház. Széles márvány-lépcső, melyet nem használnak, ezért félhomályban van. Ezt a Galéria előírásainak megfelelően, csakis akkor lehet használni, mikor a lift üzemen kívül van. A gyermekek azonban nagyon kedvelik, talán egyrészt mert „nem szabad”, másrészt pedig, mert a lépcsőforduló ablakából, felülről pillanthatnak be a kiállítótérbe.

Ez a három idevezető-helyiség (a lift, lépcső és a folyosó), annak ellenére, hogy nem szorosan véve a GYIK-Műhelyhez tartozik, nagy hatással van később is a GYIKosokra és alkotásikra. Ennek alátámasztására elmondhatjuk, hogy a 30 éves évfordulóra készült NAGY-GYIK-FILM több epizódja ezeken a „külső” helyszíneken játszódik.[1] Ugyanígy az ovis csoportok is használják (néha) a feladatokhoz ezeket a külső tereket és a folyosón, lépcsőkön kiállított műtárgyakat (10. kép).[2] Az ott folyó alkotótevékenységgel jobban megismerik, és személyesebbé teszik a Galéria helyiségeit, a művészeti alkotásokat, és tudat alatt közelebb kerülnek az alkotó légkörhöz. A tavalyi évben dolgoztunk az állandó kiállításon, ahol Csontváry Kosztka Tivadar: Taormina című képét elemeztük a kiállításon, majd a foglalkozásokon egy hónapon át dolgoztuk fel a kiállított kép hatására továbbgondolt vizuális feladatokat.

3. „A GYIK-Műhelyben”

Az alkotótevékenység magában a GYIK-Műhelyben folyik és az alkotás folyamata végsősoron itt történik, ezért most azoknak a környezeti jellemzőknek vizsgálata szükséges, melyek révén a gyermekek –beleértve az óvodás, kisiskolás és középiskolás korosztály–, számára a hely „alkotásra-inspirálóvá” válik.

A hely fizikai jellemzői: A terem 14 x 9 méter nagyságú, magassága 3,5 méter, mely kb. 450 légköbmétert jelent. A helyiségben egy aljón keresztül lehet belépni, amelyhez egy kisebb (kb. 6+8m²) tanári-, és egy raktár-helység tartozik. A terem egyik oldalán egy 1 méter széles plafonig tartó poncrendszer áll. Vele szemközt két ablak és egy ajtó van, melyek a GYIK-Műhelyhez tartozó teraszra néznek (lásd a térképet). A többi falszakaszon polcok, tároló-szekrények, állványok, dobozok vannak. A munkához hat nagyméretű, de mozgatható asztal áll rendelkezésre, valamint különleges „multi-funkciós GYIK-székek”. A mennyezetről 20 lámpa világít, valamint néhány állítható-fényű reflektor.

Minden berendezési tárgynak lassan önálló története és élete van, mivel a több éves foglalkozások alatt megszemélyesítődtek az alkotás feladataiban. Vegyük sorra ezen tárgyak külső fizikai jegyeit, potenciális hatásait és érzelmi minőségit. Célom feltárni a tárgyak pragmatikus jelentéseit, amely a környezetet és elemeit a használókhoz kapcsolja.

Az ajtó: A GYIK-Műhely átlagos fa ajtaját néhány éve átfestették a gyerekek, festékes kéznyomaikkal díszítették, maguk képére alakították, megszemélyesítették; így most még a zárt ajtók is jelzik az ott folyó tevékenységet. A belépéskor minden alkalommal megérezhetjük a festékek, ragasztók, hígítók „műhely-illatát”, amely ilyen összetételben nem jellemez semmilyen más helyszínt. Ez a gyermekekben nehezen tudatosul, mégis számukra szorosan össze is illik a hellyel. Ezt a „GYIK-illatot” az egyik gyermek egyszer meg is jegyezte, de jómagam is mindig érzem, amikor belépek.

A terasz: A GYIK-Műhely legnagyobb vonzereje a fővárosra nyíló pazar panorámájú terasza. A hétről-hétre szemünk elé táruló látvány különösen a nagyobb csoportok számára meghatározó. Az év-végi nyílt foglalkozásokon a szülőket általában lehengerli a város képe. Itt kapcsolódhatunk vissza a szülők attitűdjéhez, akik csupán ezért az élményért is fontosnak tartják, hogy idehozzák a gyermekeiket. Sajnálatos, hogy a külső térben, a teraszon-való munkára csak szeptember legelején és májusban van lehetőség. Előfordul az is, hogy az üvegajtóra készülnek el a munkák .[3]

A tükör: A légtérben az egyik legmarkánsabb elem egy 2 x 3 méteres álló-tükör, mely megnagyobbítja, kitágítja a teret és sok izgalmas játékra nyújt lehetőséget.

A polcrendszer: A terem hosszabbik falán húzódik végig egy vaspolc-rendszer. Ez a polc viszont több, mint tároló-, tartó-elem. A csoportok év elején polcot választanak maguknak, amelyen egész éven át gyűjtik munkáikat. Az egyik fontos viselkedési szabály, hogy másnak a polcára, másnak a munkájához nem szabad hozzányúlni. Mégis a tény, hogy mások munkája szem előtt van, akár a polcokon, akár a térben, azt segíti, hogy a gyerekek –ha passzív módon is, de– követni tudják a többiek alkotómunkájának alakulását.

Az asztalok és a székek: A Műhelyben hat nagyobb méretű, alacsony asztal van, melyeket tetszőlegesen lehet mozgatni. Az asztalok immáron 35 éve szolgálják a munkát, ez látszik is rajtuk. El nem távolítható ragasztók és festékek, agyag és gipsz „díszítik”, így tapintása sem sima, hanem érdes. A GYIK-székek is a hely egyediségét jelzik . Lehet „ráülni”, „beleülni”, autónak használni, vonatot-, várat építeni belőle! Több olyan feladatot végeztünk az elmúlt években –nagy sikerrel–, ahol a munka a gyerekek által kialakított saját bunker-barlangban történt. Nagy kedvvel építik össze az asztalokból és a székekből ezeket a búvóhelyeket. Sok gyermek számára –kik alkalomról-alkalomra nem is dolgoznak szinte semmit–, nem is maga az alkotó-munka a fontos, hanem önmagába-véve e felszabadult térben való létezés. Futnak, járnak…, kelnek, elbújnak…, felmásznak…, átalakítják… a helyiséget, mintha az egy mobil játszótér –vagy éppen performansz– lenne. A székek, ülőpárnák további fontos szerepe, hogy a foglakozások előtt körberakjuk őket, ezzel előkészítve a termet a felvezető beszélgetésre. E nélkül szinte nem is lehetne a munkába belefogni.

Az anyagok: A másik fontos pedagógia elv a GYIK-Műhelyben, amely az alkotó-folyamatok szempontjából igen fontos, hogy az alapanyagok (gipsz, gipszes-géz, agyag, rajtábla, olló, filc, ceruza, festék, vizestál, papír, termések, fa-anyagok, szögek, szerszámok, kötelek, zsinegegek stb.) mindig „szem előtt vannak”: a polcokon, a szekrényeken, a hátsó tárolókon. A magam megítélése szerint sokszor „rendetlenségben”, a gyerekek megítélése szerint „rendben”. A „káosz”, a rendetlenség abban segíti az alkotást, hogy a feltett művészeti kérdések megválaszolásakor az alkotást sokkal inkább segíti a „káoszból való kiválasztás”, mint a tisztaságból és rendből való „teremtés”. Szarvas Ildikó így fogalmazza meg e jelenséget: „A játékkal, a kísérletezéssel jár a természetes rendezetlenség, melynek mezejéből a ragyogó gyermektekintetek tüzében születnek meg az alkotások. Az alkotási folyamatban kialakuló kesze-kuszaságot a koordináló partnernek, a felnőttnek, tiszteletben kell tartania. Hiszen a rend a logikus rendszeresség sajátja. A jelképzés folyamatában pedig nem a logosz, a logikus gondolkodás nyer elsősorban teret, hanem a mítosz és az intuitív felismerések sorozata jut érvényre. A mítosz talaján kibontakozó alkotási folyamat feltételezi a világ teremtésének folyamatát, amikor egy alkotás születni akar. A káosz szükségszerű. A rendezetlenségből válik ki az egyedi, egyéniségre vágyó mű. Amikor ezt figyelmen kívül hagyja a felnőtt, nem tesz mást, minthogy egy a plasztikai gondolkodástól idegen területre tolja az alkotó gyermek személyiségét.”[4]

Ez a „rendetlenség” ezek után érhető szükséglete az alkotásnak. Az, hogy a gyerekek mégis miért rendként értelmezik ezt a kesze-kuszsaságot, az lehet a válasz, hogy ez megkönnyíti és segíti a munkájukat, így ez már szükséges kelléknek tartják. A gyermekek szeme előtt tartott anyagok változatos formáival, alakjaival, tapintásával, illatával, színével mind különböző ingereket váltanak ki és segítik a kombinálás képességét. Az általános szabályként ismert össze-illéseket és össze-nem-illéseket így kreativitással fel lehet szabadítani. Az agyagok új funkciót kapnak, értelmet-cserélnek és művészi tartalmat nyernek.

A zene: A GYIK-Műhelyben fontos a muzsika, zene is. Egykor lemezjátszó, majd kazettás-magnó, most CD-játszó szolgál a munka aláfestése. A gyermekrajzokon ezt repülő hangjegyek-formájában láthatjuk viszont (lásd 2.,3.,5.,-rajz). Több foglalkozás alkalmával, maga a zene az alkotás kiinduló témája. Hang-képek, vagy diakollázsokkal vetített mozgás-animációk zenére vagy csupán videó-jelenetek aláfestésére.

A megvilágítás: A GYIK-Műhelyt természetes fény csak akkor éri, ha a teraszra-nyíló kétszárnyú nagyajtó sötétítőüvegeit kinyitjuk. Az ablakok a sötétítés miatt állandóan el vannak takarva. Mivel ősztől koratavaszig főleg a délutáni órákban jönnek a gyerekek, így elengedhetetlen a mesterséges fény használata. A térben 5 x 4 (20) lámpa és néhány irányítható reflektor világít, ezek szabadon kapcsolhatók.

A plafon: A mennyezeten négy vassín található, mellyel lehetőség nyílik munkák fellógatására, felakasztására, ilyen formán is kihasználva a tér harmadik dimenzióját. Lengő, repülő tárgyak, égig érő fák, totemoszlopok felállítására nyílik lehetőség.

Kiegészítő helyiségek: A nagy teremhez egy kisebb tanári szoba tartozik a értékesebb műszaki tárgyak tárolására. A kisebbek ezt csak úgy emlegetik, mint a tanári meglepetések –cukrok, csokik, kis ajándékok– rejtekhelyét. Mivel ide „elvileg” csak a tanár kollégák jöhetnek be, ezért ez egy erősen humán-orintált tér, szemben az innen nyíló tárgy-orientált raktárral, mely egy „titkos-eldugott tároló”; itt található többek között egy régi szétesett csontváz is, mely a helyiség „fő attrakciója”. A külső folyosó egy szakaszát is „részben bitorolja” a GYIK-Műhely, ahol a XX. századi műalkotások mellett szinte már egyenrangúan jelennek meg a gyerekmunkák. Az itt kiállított tárgyakhoz idővel erős kötődések alakulnak ki és az év végi selejtezés után, következő év szeptemberében sokan nehezményezik, ha a közös nagy alkotások eltűnnek, átalakulnak. A saját készítésű tárggyal ugyanis így perszonalizálják a teret, mely így egyre inkább személyesebbé válik számukra. A folyosóról nyíló két mellékhelyiségben történik a „tisztálkodás - ecsetmosás –szertartása”. A nagyobbak által készített rövidfilmek egy-egy jelenete itt játszódik, mely alátámasztja, hogy ezeket a helyiségeket is a GYIK-Műhely részeként kezelik.

[1] A mellékletben található a NAGY GYIK-FILM forgatókönyvének idevágó részlete: 4. jelenet, in: KIS GYIK KÖNYV, 87. old.

[2] „Tündérdombi eseményfonál”- kép a mellékletben, forrás: Rózsa Nelli – Szarvas Ildikó: Csillagos Tündérdomb, A GYIK Műhely 2005/2006-os tematikája óvodások és kisiskolások (5-8 évesek) részére, in: KIS GYIK KÖNYV, 25.old.

[3] A mellékletben található a NAGY GYIK-FILM forgatókönyvének idevágó részlete: 5. jelenet, in: KIS GYIK KÖNYV, 88. old.

[4] Szarvas Ildikó: Amíg gyermek a gyermek (2006) in: KIS GYIK KÖNYV, 16. old.